Untitled Document
Óvodai kapacitásbővítés

Cigaretta csikk a vízparti homokban

Történt, hogy a múltkori forróság utáni átmeneti hidegfront idején vittem le két unokámat, Pannát és Áront az ugornyai Tisza-partra. Szinte magunk voltunk. Hiányzott a sok-sok fürdőző, napozó ember, hiányzott a rengeteg pléd és törölköző, amelyen a fürdőzők szoktak napozni. Szembetűnő volt az a tömérdek cigaretta csikk, amit az emberek hagytak maguk után az aranyló Tisza homokban. Szomorú látvány volt!

Van egyrészt az isteni adottságú selymes vizű Tisza folyó és a finom parti homok, másrészt a pihenni, hűsölni, napozni vágyó embertömeg és ennek a tömegnek az elenyésző része szándékosan elrontja, gátlástalanul tönkre teszi ezt az isteni adottságú természeti tüneményt. Érthetetlen emberi butaság, felelőtlenség a XXI. században. Nemcsak a saját környezetét, de másokét is tönkreteszi a cigarettáját a homokban eloltó dohányzó ember.
Bizonyára látták már Önök is, amikor egy-egy szép bronz barnára lesült, kikent- kifent, kifestett hölgyike a cigarettáját a homokba oltotta el. Kicsi tartott attól vissza, hogy ilyet látva oda ne vessek egy-egy rosszalló megjegyzést emiatt a magatartás miatt.
Voltam már olyan tengerparton is ahol az előző napi szemetes, cigaretta csikkes tengerparti fövenyt másnap reggelre felgereblyélve, kitisztítva találtam. A legújabb hír szerint Olaszországban a dohányosok részére hamutartót osztanak, a tengerparton, hogy abba oltsák el szenvedélyük maradványait. Talán itthon sem ártana ezt a szokást bevezetni, esetleg a Nemzeti Dohányboltban vásárolók részére Nemzeti Fürdőhelyet kialakítani, bár ezt az emberi jogok biztosa nem igen nézné jó szemmel.

Ópályi, 2013. augusztus 9.


       Erdélyi Miklós
        polgármester

 

<< vissza