Untitled Document
Óvodai kapacitásbővítés

Tanévzáró ünnepség és a nagycsoportosok búcsúztatása az Ópályi Mesevár Óvodában

Óvodánkban 135 gyermek gyerek várta a nagy napot, hogy egy korszak lezáruljon.
39 gyermek azt, hogy szeptembertől iskolába járhasson, a többiek pedig nagyobb csoportosok lehessenek!
Tanévzáró ünnepségünket 2013.05.31-én tartottuk a Sportcentrum tornatermében. Gyönyörű, napfényes reggelre ébredtünk, mely nagyobb lendületet adott 10 óvodapedagógusunknak, 5 dajka néninknek a díszítéshez, készülődéshez, bízva abban, hogy ez a jó idő egész nap kitart. A gyerekekről nem is beszélve, akik tudták, hogy végre megmutathatják tudásukat, bizonyosságot tehetnek arról, hogy okosabbak, érettebbek lettek az elmúlt év, évek alatt. Itt mutatkozik meg az, hogy a hiányzással nem volt probléma, maximális az óvoda kihasználtsága.
A tornaterem megtelt meghívott vendégekkel, szülőkkel, rokonokkal, érdeklődve figyelték a három nagycsoport műsorát, - ahol a néphagyomány jegyében fonó, szüret és pünkösdi királyválasztás elevenedett meg. A kis- és középsőcsoport népzenére táncolt.  A közönség a tetszését nagy tapssal nyilvánította ki, melyre a gyerekek még ügyesebben, vidámabban szerepeltek!
Minden tanév megkezdése új kihívás, de most nem csak ezért várjuk 2013 szeptemberét.
Elkészül az új óvoda épülete, ahol 2 csoportban 50 gyereket tudunk fogadni. Összesen 160 gyerek lesz az Ópályi Mesevár Óvoda gyereklétszáma, ez által lehetőség nyílik új óvodapedagógusok és technikai dolgozók alkalmazására. 

A gyermekek egész évi teljesítményét kirándulással jutalmazzuk meg, a nyíregyházi Állatparkba megyünk június 6-án kirándulni, remélve, hogy a Nap ismét ránk ragyog!

Vékonyné Tóth Beáta 

 

<< vissza