Untitled Document
Óvodai kapacitásbővítés

Ópályiból a címeres mezig!

Az elmúlt héten az NBIII.-as Keleti Csoport válogatott 4-1 re megnyerte a Telkiben rendezett Nyugati csoport elleni rangadóját. Így jogot nyert, hogy részt vegyen októberben Csehországban az amatőr magyar futball válogatottként az Európai Bajnoki selejtezőben.

Részt vevő válogatottak: Németország, Skócia, Csehország, Magyarország.

A Keleti Csoport oszlopos tagja Patály János, aki alázatával, fegyelmezettségével a futball iránti szeretetével, tudásával, jelentősen tudta segíteni csapatát.

Tavaly a tehetsége már a Budapest Honvédhez, illetve Détári Lajoshoz (Vecsés) vitte próbajátékra, ahol mindkét helyen megfelelt.

Reméljük most már minden akadály elhárul, hogy a legfelsőbb osztályban szerepeljen.

Büszkék vagyunk az elért eredményeidre. Sok sikert János!
 
Ópályiak Baráti Köre

Szöveg: Uzonyi István
Kép: szon.hu

<< vissza